Látogatóink száma:

Cikkek

Nyelvemlék és régi iratok nyomában

Iskolánk hetedikesei régóta várták ezt az érdekes tanulmányi kirándulást, melyre 2016. április 6-án került sor.

Az irodalomórán valamikor októberben megismerték már az első összefüggő magyar szövegünket, a Halotti Beszéd és Könyörgés nyelvemléket, s ígéretet kaptak arra, hogy a tanév folyamán ellátogathatnak a híres, kéttornyú deáki Szűz Mária-templomba (ahol a nyelvemléket használták), valamint a vágsellyei levéltárba.

Az útra Jakubecz Márta osztályfőnök és magyartanár, valamint Halász Imre plébános kísérték el az osztályt.

A reggeli órákban a tanulók megismerkedtek a deáki templom történetével, s végre beléphettek az épület Árpád-kori részébe is, a Szent István-kápolnába. Láthatólag az „emeletes” templom szerzetesek által lakott kolostori része volt a hetedikeseink számára a legizgalmasabb, mert előre nem tudták elképzelni, hogyan lakhattak a templom felett Isten imádkozó szolgái. Kipróbálhatták azokat a falba süllyesztett ülőkéket is, amelyen elhelyezkedve a bencés szerzetesek imádkoztak. Élményekkel gazdagodva hagyták el a templom épületét, hogy tanulmányútjukat a szomszéd városban folytassák.

A vágsellyei levéltár megtekintése a régi Pázmány-kastély épületében ugyancsak tartalmas időtöltésnek mutatkozott. A levéltáros hetedikeseinket egy időszaki kiállításon kalauzolta végig, mely a régióbeli különféle egyesületek történetéről szólt. Betekintést nyerhettek a vidékünkön működő sokrétű egyesületek életébe, pl. az imádkozó közösségek, tűzoltó egyesületek, sportegyletek mindennapjaiba. Az osztály kérésére megmutatták azt is, hogyan tárolják az egyes raktárokban a régi és mai iratokat, milyen dobozba kell helyezni őket, miért írják a dobozokra ceruzával (és nem tollal) a megjegyzéseket. Megtudták, hogy az iratok digitalizálása az intézményben még nem kezdődött meg, de fontos jövőbeli feladat lesz.

Miután a ragyogó napsütés is bearanyozta az utat, a csoport sétát tett a belvárosban, egy kis fagyival megízesítve a jól sikerült napot. Az élmények biztosan megmaradnak!

Az eseményhez tartozó képgaléria

Névnap

Köszöntsük Dániel, Daniella
nevű ismerőseinket!