Látogatóink száma:

Cikkek

Tanulmányúton Galántán Kodály Zoltán emlékei nyomában

2017. április 5-én a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola tanulói, a 7. és a 8. évfolyamból különleges tanulmányútra vállalkoztak.

Mivel a Kodály-év március 5-e óta hivatalosan is megnyílt, szerettek volna körülnézni a járási székhelyen, vajon milyen emlékek vallanak a Mesterről, mit mondanak a mai fiataloknak.

A verőfényes áprilisi délelőttön az első útjuk a Honismereti Múzeumba vezetett. A történelmi épület emeletén Tavaszi Noémi linómetszeteit nézhették meg a tanulók. A magyarországi művész munkáit Kodály zenéje ihlette. A csodálatos munkák a legismertebb művek grafikusi megjelenítései. A Háry Jánostól kezdve a Kállai kettős, a Páva-variációk és még sok ismert népdal is mesterien vetíti elénk a magyar népzenéből táplálkozó zenészt. A tárlat megtekintéséhez szakmai magyarázatot is kaptak a tanulók, majd a művek is felcsendültek a kivetítő segítségével. A technika vívmányai mellett az emberi hang, mint a legértékesebb hangszer is szerepet kapott. Vagyis néhány ismert népdalt a felsőszeli gyerekek is elénekeltek tanítóik segítségével. Miután megbátorodtak, még kánonban is elénekeltek néhány katonadalt. A kiállítás megtekintése után végigjárták a múzeum további termeit is, ahol megtekintették a néprajzi kincsek tártatát, ill. a polgárosodás nyomait a lakberendezés fejlődésében.

Miután feltöltődtek a látottakkal, úticéljuk a városi park volt. A park nevezetessége Kodály mellszobra, melyet a tanulók megkoszorúztak. Közben közösen elénekelték az "A csitári hegyek alatt..." kezdetű népdalt.

A megemlékezés során kitértünk arra is, hogy a városban két iskola is viseli Kodály nevét, az egyik alapiskola, a másik gimnázium, a vegyeskar a Kodály Zoltán Daloskör néven népszerűsíti a Mester műveit már 60 éve. S a vasútállomásra a róla elnevezett utcán mentünk végig. Az állomásnál meghallgattuk a hangosbemondó bejátszását, mely az Esti dal egy részlete, s még készítettünk néhány képet az emléktábláról.

Kodály tanítása, hatása az évtizedek alatt sem veszített értékéből. Ezzel a tudattal fejeztük be a tanulmányutat Galántán. Reméljük, még sok mátyusföldi gyerek megtekintheti ezeket a szemet gyönyörködtető linómetszeteket, s szívesen hallgatják Kodály műveit.

Az eseményhez tartozó képgaléria

 

Névnap

Köszöntsük Orbán
nevű ismerőseinket!