Látogatóink száma:

Kézszorítás helyett (Búcsú Rakó Jóska bácsitól)

Torkom elszorul, mikor rágondolok, hogy kedves Jóska bácsink, a felfedezők lelke nincs többé. A nyári tábort már nem tudta meglátogatni, de még reméltük, beszámolóinkkal majd szebbé tudjuk varázsolni a betegség árnyékolta napokat.

Azonban a sors közbeszólt, elment egy másik végeláthatatlan felfedezőútra.

Emléke viszont itt marad mindnyájunk szívében.

Tizenöt évvel ezelőtt egy pályázat során lehetőséget kaptam elkísérni tanítványaimat a táborozásra, melynek témája Rákóczi Ferenc szabadságharca volt. Sárospatakon találkoztam először Jóska bácsival, aki az egy hét alatt nyitottságával, kedvességével, tudásával szinte lenyűgözött. Oly hitelességgel tudott beszélni a magyar történelem jeles alakjáról, a 48-as szabadságharc gyermekhőseiről, az 56-os forradalomról, hogy mindenki feszülten figyelte. Ötletei, tervei csábítóak voltak, ezért is tudtam az évek során mindig több felsőszeli gyermeket elvinni a vezetőképző táborba.

A sikeres programok, a tanulságos felfedezőutak, az izgalmas igric játékok a Bodrog gátján és a zempléni várakban, a kedves dalolások, közös éneklések, a meghitt pillanatok az esti pásztortűznél, a beszélgetések, tervezgetések mind felejthetetlen emlékek nemcsak számomra, de a csapatom tagjai számára is. Sokszor már a hazafelé úton a vonatban kijelentették, jövőre is menni szeretnének a táborba.

Őszintén elmondhatom, hogy a gyermekek számára megálmodott ifjúsági szervezet, a Magyarország Felfedezői Szövetség célkitűzései nem a papírnak íródtak, hanem valóságosak. Azok a gyermekek, akiket elvittem Sárospatakra, rendszerint 5-7 alkalommal vettek részt a tábor munkájában, s a kis felfedezőkből az évek során megbízható, talpraesett fiatal vezetők lettek. Példaképük, Jóska bácsi, mindig hangoztatta, hogy a figyelem, az elismerés kiemel.

A magyar történelem játékos megismerése, a hagyományok ápolása és a szülőföldhöz való ragaszkodás elmélyítése volt a szándéka, s marad a következő vezetői testületnek is. Hiszen a mintegy három évtizede elhintett mag megfogant, s kikelt, a Szövetség erősödik, követői gyarapodnak  Erdélyben és Felvidéken is.

Felsőszeliben a Széchenyi István Alapiskola keretein belül működik a felfedezők csapata, 2005-ben pedig felvettük a Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat nevet. Azóta több, mint 120 fiatalt avattunk fel az iskola kertjében, többségük eljutott a táborba is, és szerencsésnek mondhatja magát, mert ismerhette Jóska bácsit, tanulhatott tőle kuruc dalokat, népdalokat, hallhatott tőle anekdotákat és igaz történeteket a gyerekhősökről, egyszóval emberséget.

Emlékszem, amikor felhívta a figyelmem a felvidéki származású Büttner Emilre, aki szintén fiatalon lett honvéd. Természetesen vállaltuk a védnökséget emléke felett, s e "megbizatás" juttatott el további felfedező utakra: Aranyosmarótra, ahol sírja található, Kistapolcsányba, ahol született, s vittük hírét a pataki táborba, ahol eljátszottuk, hogyan lett "hazájáért halni kész" honvéd. Az utóbbi években tovább gazdagodott a kapcsolatunk az erdélyi csapatokkal, s találkozóink programjai a sárospataki példa nyomán alakultak, formálódtak. Jóska bácsi által jobban odafigyeltem népünk történelmére, a szabadságért önzetlenül harcoló fiatalokra, rabja lettem a rovásírásnak és azóta is töretlenül tanítom őseink írását. Ráébresztett  a szülőföld értékeinek megbecsülésére, s ezt igyekszem átadni a fiataloknak is. Csapatunk örömünnepe volt 2017-ben a magyar kultúra napja, amikor megkaptuk az Örökség serleget. Ekkor találkoztunk utoljára Jóska bácsival.

Féltett  kincsünk mellett most ott áll a fényképe, s búcsúzunk tőle.

Nyugodjék békében! Emlékét szívünkben megőrizzük!