Látogatóink száma:

Régiós nap áprilisban

A helytörténet oktatása, a helyi értékek kutatása mindig fontos része volt a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola oktatási és nevelési programjának.

Ennek jegyében valósult meg a hatodik évfolyam számára a régiós nap. Az órákon megismert fogalmakat a valóságban is megtapasztalhatták. A tanítási nap rendhagyó módon folyt. A gyerekek három előadást hallgattak meg, melyek a falu történetéről, az épített emlékekről, az utca- és dűlőnevekről, valamint a mezőgazdasági kisvasútról, vagyis a ponvágliról szóltak. A gazdag képanyaggal és térképekkel kiegészített magyarázatok meghallgatása után a tanulók kérdéseket tettek fel, melyekre Mészáros Magdolna válaszolt.

A délelőtt további részében felfedezőútra indultak, a falu utcáit járták be, majd a határ északi részét járták be, keresték a ponvágli egykori útvonalát és az amerikai repülőgép lezuhanásának helyét. Dögösön az egykori szeszgyár helyét nézték meg, rácsodálkoztak a környezetére, mely több figyelmet érdemelne. A régi mázsaház betört ablakai és elhanyagolt állapota is elgondolkoztatta a fiatalokat, hogy ipari értékeinket is jobban meg kellene becsülnünk. A túra tanulságos volt, sok új ismerettel bővítették a résztvevők a tudásukat.

A régiós nap folytatása Alsószeliben lesz júniusban.

Az eseményhez kapcsolódó képgaléria