Látogatóink száma:

Főszerepben a természettudományok

2016. október 24-26-án rendeztük meg iskolánkon a jubileumi, XV. Széchenyi Napokat. Kedden tanulóink előadást hallgattak a Rubik-kockáról (Kiss Lilla, volt diákunk jóvoltából), kipróbálták kreativitásukat a Jomili kockák segítségével, az alsó tagozatosok idősebb iskolatársaik bemutatóit nézték meg a hungarikumokról, s két tanteremben pedig a természettudományoké volt a főszerep.

Az egyik tanteremben Pleva Levente és Bedecs Patrik (mindketten hetedikesek, felkészítőjük Szabó Rozália) érdekes és látványos fizikai kísérleteket mutattak be: mi történik, ha összekeverjük a kólát és a tejet, hogyan lehet karikákat rajzolni a tej felszínre, a vízzel teli zacskón ceruzát szúrtak át úgy, hogy a víz nem folyt ki, táncoló lemezt készítettek, lufival emelték fel a poharat. A biológiai kísérleteknél Kiss Bea, kilencedik osztályos tanuló segédkezett: mi történik a krumplival a sós vízben, hogyan illan el az illat a lufiból, meg lehet-e különböztetni a hagyma és az alma ízét szaglás ás látás nélkül, hogyan keletkezhet lyuk a kezünkön. A fizikai és biológiai kísérletek felváltva folytak.

A másik tanteremben a László Ildikó irányításával kémia kísérleteket mutattak be tanulóink: Kollár Dávid, Szabó Marco, Nyitrai József és Szabados Viktória a kilencedik osztályból, Varga Krisztián és Renczes Zoltán a nyolcadik osztályból, valamint Vankó Izabella és Dobrí Anita a hetedik osztályból. Porcukorból, szódabikarbónából és alkoholból fekete kígyót készítettek, habot állítottak elő, hipermangánt, alumíniumot, rezet és káliumjodidot égettek, gumis anyagot hoztak létre, a pH-értéket mutatták meg lila káposzta segítségével, bemutatták a héj nélküli tojást.

Amint az a visszajelzésekből is kitűnt, a nézők – tanulók, tanárok egyaránt – jól szórakoztak, érdeklődve figyelték a bemutatott kísérleteket, s reméljük, hogy tanultak is a látottakból.

Az eseményhez tartozó fotógaléria