Látogatóink száma:

Ünnepélyes domborműavatás

A XV. Széchenyi-napok rendezvénysorozat ünnepélyes domborműavatással fejeződött be 2016. okt. 26-án.

Az iskola névfelvétele éppen 15 éve volt, s ezzel a szép domborművel sikerült újabb emléket állítani az iskola folyosóján. Széchenyi születésének 225. évfordulója jegyében zajlott az idei rendezvénysorozat, s a fafaragással készült arckép méltó helyet kapott a "legnagyobb magyar" emlékfalán. A művet  ifj. Papp Ferenc fafaragó készítette, aki iskolánk egykori diákja volt. Ezzel a darabbal ő is hozzá szeretett volna járulni az iskola ünnepségéhez, továbbá ahhoz, hogy a mai gyerekek is láthassák, érzékelhessék e szellemi nagyságot, s példáján okulva ők is jobbá, szebbé tehetik szorgalmukkal, odafigyelésükkel az őket körülvevő világot úgy, mint ahogy Széchenyi is tette.

A gyereksereg összegyűlt az iskola folyosóján, s az igazgatónő, László Ildikó méltatta Széchenyi munkásságát, kiemelve a modern polgári társadalomért vívott küzdelmeit. Ezután Valacsay Ilona, az iskola nyugalmazott igazgatója emlékezett a névfelvételre, hangsúlyozta, hogy a tantestület, a gyerekek és a szülők közös összefogása eredményeként születhetett meg ez a névfelvétel. S nem kis dolog a Felvidéken Széchenyi nevét viselő iskolába járni. Az akkori első Széchenyi-napokon jelképeket is választottak, az egyik az iskola zászlaja volt, ezt Vígh Zoltán tervezte, s kivitelezését László Ildikó vállalta. Emellett iskolahimnuszt is írtak a tanulók, legsikerültebb Szabó Krisztina verse lett, melyet most is szívesen énekelnek a gyerekek. Azóta az ünnepélyeken fontos jelkép mindkettő. Valacsay Ilona megható szavai után az iskola Csalogány gyermekkara elénekelte az említett iskolahimnuszt, s közben az alkotó és az igazgatónő leleplezték a domborművet. A gyönyörű darab láttán igazi örömujjongás tört ki a gyerekekből. Hatalmas tapssal köszönték meg az alkotónak a szép emléket.

Végezetül minden osztályból elhangzott egy-egy idézet a névadótól, s ezt az előkészített faliújságra fel is tűzték. A domborműavatás méltó befejezése volt az idei Széchenyi-napoknak, reméljük, a gyerekek a további tanuláshoz kaptak elég impulzust, hogy igyekezetük ne lankadjon, hiszen Széchenyi is azt vallotta: "Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik."

Az eseményhez tartozó fotógaléria